Menu




Fotógaléria

A fénykép az emlékezet megőrzője, de ugyanakkor kedvcsináló is.

Amikor csak tehetjük, fényképezünk: családot, barátokat, kedvenc állatokat, természeti sarkokat, bármit amit úgy vélünk, hogy szemünknek szép és szívünknek fontos.

Hogy a kedves látogató minél könnyebben megtalálhassa azt amit keres, a www.torda.ro fotógalériájában négy kategóriában helyeztük el a fényképeket.

A VÁROS kategória Torda ismert és ismeretlen arcait próbálja bemutatni. Épületek, utcák, emlékművek, parkok, egyaránt fellelhetőek e csoportban.

A TERMÉSZET csoportba olyan fényképeket tettünk, mely többnyire a városon kívül készültek, a természet lágy ölén. A évszakok mindenikében készítettünk felvételeket, hogy a látogatók meggyőződhessenek, Tordára és környékére, bármikor érdemes ellátogatni, mert néznivaló mindig akad.

Az  ESEMÉNYEK címszó kategóriába a közelmúlt legfontosabb, magyar vonatkozású eseményeiről válogattunk fotókat. 

Legvégére hagytuk a MÚLT kategóriát. E fényképeket nézegetve megismerhetjük az 1900-as évek Tordáját és ennek környékét, azt az időt és hangulatot, ahova a vándor mindig szívesen visszatér. Emlékezni...

 

Könnyítésül, minden fotó alá egy-egy rövidke magyarázat is került.


Kezdődhet tehát a barangolás Aranyosszék színes világában. [L.E.]

Nyelv

_HUNGARIAN









powered by Webspider Webdesign